Paradicsomos húsgombóc olasz módra

Az olasz paradicsomos húsgombóc nem sokban különbözik attól az ízvilágtól, amit itthon gyerekkorunk óta megszoktunk. A kevés parmezán és a petrezselyemzöld azért egy kis kellemesen extra, mediterrán ízt kölcsönöz neki, de ettől még nem lesz annyira idegen vagy szokatlan, hogy ne kerülhessen itthon is minden asztalra egy jó vasárnapi ebéd során.

Aki pedig nyitott az újdonságokra, és örömmel hajlandó néha a húsleves-rántotthús párosításból kikacsintani, annak igazán kellemes konyhai élményben lesz része, ha kipróbálja.

Paradicsomos húsgombóc recept

  1. Kezdd a paradicsommártással. Vágd hozzá apróra a hagymát, és kb. 5 percig közepes lángon párold meg az olívaolajban. Ekkor ízlés szerint tehetsz hozzá 1-2 gerezd apróra vágott fokhagymát is, én a képeken és a hozzávalóknál ezt kihagytam. Öntsd hozzá a passzírozott paradicsomot és a sűrített paradicsomot, öntsd fel kb. 2 dl vízzel, forrald fel és közepes-alacsony lángon hagyd főni legalább 15 percig, amíg kicsit besűrűsödik.

    Tipp: én a szószba beletettem egy darab parmezán megmaradt héját – amit az ember amúgy csak kidob. Ezzel a szósz még sűrűbb és még intenzívebb ízű lett. Javaslom, ha van otthon ilyen sajtvég, akkor ne dobd ki hanem főzd bele a paradicsommártásba!

    A sűrített és passzírozott paradicsom arányát tetszésed vagy a kamrád tartalma szerint változtathatod, a lényeg hogy kb. 7-8 dl paradicsomos szószt főzz. Persze minél több benne a passzírozott paradicsom, annál elevenebb lesz az íze.
A paradicsomos húsgombóc készítése egyszerű paradicsommártással kezdődik
  1. Miközben a paradicsomszósz fő, készítsd el a húst. Egy tálban keverd össze a darált húst, a szikkadt kenyeret kisebb darabokra tépve (vagy előtte turmixgépben ledarálva), a petrezselymet, darált parmezánt, sót, borsot, reszelt szerecsendiót és a tojást. Dolgozd össze egynemű masszává, és tedd be a hűtőbe pár percre pihenni.
Tedd a húsgombóc hozzávalóit egy tálba.
Ebből lesznek a húsgombócok
  1. Vizes kézzel formázz ízlés szerinti méretű gombócokat a húsból, és tedd bele őket az épphogy forrásban lévő paradicsommártásba. Nagyon alacsony lángon, fedő alatt főzd puhára – a gombócok méretétől függően 20-30 perc alatt.
Formázd meg a húsgombócokat
Főzd ki a húsgombócokat a paradicsomszószban

Olasz paradicsomos húsgombóc tálalása

Mivel ez a paradicsomos húsgombóc ízében nem tér el nagyon a miénktől, ezért az itthon leginkább megszokott módon, főtt krumplival is tálalhatod. De bármilyen hagyományos körettel (pl. rizs, krumplipüré), vagy akár magában, friss kenyérrel is tökéletes fogás.

Olaszországban leggyakrabban hozzánk hasonlóan, főételként eszik valamilyen körettel, de tésztával felszolgálva is megállja a helyét (ami az olaszoknál előétel). Ahogy a képeken látható, mi is főtt tésztával, fusillivel ettük. Így az étel egyszerre nagyon olaszos, egyszerre nagyon ismerős, de egyáltalán nem a talján ételektől megszokott ízvilágot varázsolt az asztalra.

Az olasz paradicsomos húsgombóc tésztával tálalva egyébként egy amerikai-olasz étel kialakulásához vezetett. Ez a spaghetti meatballs, vagyis spagetti húsgombóccal. Ennek a gyökerei több más ételhez hasonlóan Olaszországba nyúlnak vissza, de ebben a formában és persze ilyen névvel igazából csak Amerikában fogyasztják. Ott viszont a helyi olasz(os) éttermek és háztartások mindennapi fogása, és hasonlóan a parmezános csirkéhez vagy az Alfredo csirkéhez általában eredeti olasz ételnek hiszik.

Milyen húsból készítsd?

Tulajdonképpen bármilyen darált hús jó hozzá. Én borjúhúsból csináltam, szeretem, ha a húsgombócnak van egy kicsit erőteljesebb hús íze. De tökéletesen finom lesz darált sertés- vagy akár csirkehúsból is, sőt egy olasz blog hozzászólásai között olvastam, hogy hagyományosan van, aki nyúlhúsból készíti.

Jó étvágyat!

Paradicsomos húsgombóc 650x433
Paradicsomos húsgombóc 650x433

Paradicsomos húsgombóc olasz módra

Szilágyi Balázs
Még nincs értékelés
Előkészítés 30 perc
Főzési idő 30 perc
Elkészítési idő 1 óra
Fogás Főétel
Konyha Olaszos ételek
Adag 24 darab

Hozzávalók
  

  • 350 g darált marha- vagy sertéshús
  • 70 g szikkadt kenyér (kb. 2-3 szelet)
  • 2 tojás
  • 70 g reszelt parmezán
  • 1 evőkanál aprított petrezselyem
  • bors
  • szerecsendió
  • 500 ml passzírozott paradicsom (passata di pomodoro)
  • 1 doboz sűrített paradicsom
  • 1 fej hagyma
  • olívaolaj

Elkészítés
 

  • Kezdd a paradicsommártással. Vágd hozzá apróra a hagymát, és kb. 5 percig közepes lángon párold meg az olívaolajban. Ekkor ízlés szerint tehetsz hozzá 1-2 gerezd apróra vágott fokhagymát is, én a képeken és a hozzávalóknál ezt kihagytam. Öntsd hozzá a passzírozott paradicsomot és a sűrített paradicsomot, öntsd fel kb. 2 dl vízzel, forrald fel és közepes-alacsony lángon hagyd főni legalább 15 percig, amíg kicsit besűrűsödik.
  • Miközben a paradicsomszósz fő, készítsd el a húst. Egy tálban keverd össze a darált húst, a szikkadt kenyeret kisebb darabokra tépve (vagy előtte turmixgépben ledarálva), a petrezselymet, darált parmezánt, sót, borsot, reszelt szerecsendiót és a tojást. Dolgozd össze egynemű masszává, és tedd be a hűtőbe pár percre pihenni.
  • Vizes kézzel formázz ízlés szerinti méretű gombócokat a húsból, és tedd bele őket az épphogy forrásban lévő paradicsommártásba. Nagyon alacsony lángon, fedő alatt főzd puhára – a gombócok méretétől függően 20-30 perc alatt.
Kipróbáltad a receptet?Let us know how it was!

Szólj hozzá!

Receptértékelés