Március 15-e, este. Kinyitom a hűtőt, és meglátok benne egy fél doboz túrót, ami utolsó napját tölti az ehető kategóriában. Meglátom a nemrég beszerzett, igazi, vízmentes kolozsvári szalonnát, és rögtön összefut a nyál a számban. Túrós csuszát akarok!
De tészta éppen nincs otthon. Annyira nincs, hogy még egy vacak fodros nagykockát sem találok, amivel ugyan nem az igazi, de azért ehető a túrós csusza. Kezdek szomorkodni, és azon gondolkozom, hogy akkor mi is legyen a vacsora. Már majdnem feladom, amikor meglátom a polcon a doboz lasagne tésztát. És akkor beugrik a kép: nagy darab, lapos, szabálytalanra tördelt tészta – a csusza. Miben különbözik ez egy darabokra tördelt lasagne-laptól?
Feldobom a vizet forrni, felkockázom a szalonnát, elkezdem pirítani. Amikor forr a víz, még egyszer átgondolom, vajon helyes-e amit csinálok. Vajon az elvakult olaszkonyha-mániások vagy az évezredes magyarétel-hagyományőrzők fognak ezért keresztre feszíteni? Vagy mindkettő? De én nem törődöm vele, mert már döntöttem. A kísérletnek meg kell történnie. Só és olaj a vízbe, eklektikus darabokra törve utánuk küldöm a jófajta lasagne tésztát. Lesz ami lesz!
A végeredményt itt láthatod. Végül is ünnepnapi hiánygazdasági megoldásnak nem rossz, de nem ez lesz a kedvencem. A cipész maradjon a kaptafánál, a lasagne tészta a lasagnéban, a túrós csusza pedig készüljön csuszatésztából.
Fúziós konyha, fúziós ételek: Leginkább éttermekben terjedőben lévő irányzat, amikor különböző földrajzi területek, népek eltérő ételeit, konyhai tradícióit keverve állítanak elő új ételeket, amik nem tartoznak egyik irányzatba sem.
