Paradicsomos-sajtos tészta

Egyszerű, és húsmentes tészta készült ebédre, sok-sok paradicsommal, friss bazsalikommal, sajttal, és bevallom ebben a nagy melegben nem is vágytam másra. Igaz a sütőt be kellett hozzá kapcsolni, de mivel ez még a kora reggeli órákban történt, így nem jelentett gondot. Mire a paradicsomos szósz elkészült, a tészta is megfőtt, majd sütőformába rétegezve került a sütőbe. Kb. fél óra múlva pedig már el is készült a paradicsomos-sajtos tészta, ebédidőre pedig éppen fogyaszthatóra hűlt. (igaz én akár hidegen is megeszem 🙂 ) Én Barilla penne tésztát használtam, melyet az Itália ízei webáruházban bárki beszerezhet kedvező áron, így érdemes benézni.

Paradicsomos-sajtos tészta recept

  1. A paradicsomból tegyünk félre pár darabot, a többit pedig daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A bazsalikomot nagyjából vágjuk össze.
  2. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
  3. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a cukorral, majd keverjük hozzá a nagyjából összevágott bazsalikomot, és néha megkeverve, főzzük kb. 20 percig.
  4. Amikor a paradicsom készre főtt, vegyük le a tűzről, majd turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük.
  5. Közben a tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük le, adjuk hozzá a pürésített paradicsomot, és keverjük alaposan össze.
  6. Ezután egy sütőformába (ami lehet akár tepsi is) tegyük bele a paradicsomos tészta felét, szórjuk meg reszelt sajttal, majd öntsük rá a maradék tésztát.
  7. A félretett paradicsomokat vékonyan szeleteljük fel, majd helyezzük a tésztára, és szórjuk meg a maradék reszelt sajttal.
  8. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig, hogy a sajt ráolvadjon, és a teteje szép színt kapjon.

Tálalás előtt a sütőből kivett tésztát hagyjuk kicsit hűlni, majd helyezzük tányérra, szórjuk meg friss bazsalikommal, majd úgy kínáljuk.

Paradicsomos-sajtos tészta

Paradicsomos-sajtos tészta

Gizi Receptjei
Még nincs értékelés
Előkészítés 10 perc
Főzési idő 20 perc
Sütési idő 30 perc
Elkészítési idő 1 óra
Fogás Főétel, Vacsora
Konyha Olaszos ételek
Adag 4

Hozzávalók
  

  • 25 dkg penne tészta
  • 1 kg paradicsom
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 marék friss bazsalikom
  • (ízlés szerint)
  • 1 tk cukor
  • 20 dkg reszelt sajt (pl. edami, trappista…)
  • 2-3 ek olívaolaj

Elkészítés
 

  • A paradicsomból tegyünk félre pár darabot, a többit pedig daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A bazsalikomot nagyjából vágjuk össze.
  • Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
  • Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a cukorral, majd keverjük hozzá a nagyjából összevágott bazsalikomot, és néha megkeverve, főzzük kb. 20 percig.
  • Amikor a paradicsom készre főtt, vegyük le a tűzről, majd turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük.
  • Közben a tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük le, adjuk hozzá a pürésített paradicsomot, és keverjük alaposan össze.
  • Ezután egy sütőformába (v. tepsibe) tegyük bele a paradicsomos tészta felét, szórjuk meg reszelt sajttal, majd öntsük rá a maradék tésztát.
  • A félretett paradicsomokat vékonyan szeleteljük fel, majd helyezzük a tésztára, és szórjuk meg a maradék reszelt sajttal.
  • Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig, hogy a sajt ráolvadjon, és a teteje szép színt kapjon.
  • Tálalás előtt a sütőből kivett tésztát hagyjuk kicsit hűlni, majd helyezzük tányérra, szórjuk meg friss bazsalikommal, majd úgy kínáljuk.
Kipróbáltad a receptet?Let us know how it was!

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Szólj hozzá!

Receptértékelés